Mesteri gondolatok – gondolatok Mesterektől

Archive for november, 2010

Swami Vivékánanda – Karma jóga

Swami Vivékánanda“…A karma-jóga ennélfogva olyan erkölcsi és vallási rendszer, amely a szabadság elérését tűzi ki, az önzetlenség és a jó munka által. A karma jóginak nem szükséges hinnie egyetlen hittételben sem. Talán még Istenben sem hisz, nem teszi fel a kérdést, hogy mi a lélek, és nem gondol semmilyen metafizikai spekulációra. Neki megvan a maga célja: megvalósítani az én-nélküliséget, amit saját magának kell véghezvinnie. Megvalósításnak kell lennie élete minden pillanatának, hiszen hitelvek vagy elmélet segítsége nélkül, pusztán munkával kell megoldania ugyanazt a problémát, amelyhez a dnyáni érveléssel és ihletettséggel, a bhakta pedig szeretettel közelít.

Most felmerül a következő kérdés : Mi ez a munka? Mi az, hogy jót tenni a világgal? Képesek vagyunk-e jót tenni a világgal? Abszolút értelemben nem, relatív értelemben viszont igen. Semmilyen állandó vagy örökké tartó jót nem tehetünk a világgal. Ha ez lehetséges volna, a világ nem ez a világ volna. Kielégíthetjük egy ember éhségét öt percre, de azután újra éhes lesz. Úgy tűnik, minden öröm pillanatnyi, amit egy embernek szerzünk. Senki sem tudja csillapítani az öröm és a fájdalom örökké visszatérő lázát. Adható-e bárminemű állandó boldogság a világnak? Nem indíthatunk el az óceánban egy hullámot anélkül, hogy valahol máshol hullámvölgyet ne keltenénk.
Az emberek szükségének és kapzsiságának tekintetében a világban található jó dolgok összessége mindig is ugyanannyi volt, azt nem lehet sem növelni, sem csökkenteni. Vegyük az emberi faj történelmét, ahogyan azt ma ismerjük. Nem találjuk-e ugyanazt a szenvedést, ugyanazt a boldogságot, ugyanazokat az örömöket és fájdalmakat, ugyanazokat a rangbeli különbségeket? Nincsenek-e gazdagok és szegények, hatalmasok és alárendeltek, egészségesek és betegek? Ez mindig így volt az egyiptomiaknál, a görögöknél, és a rómaiaknál, akár ma az amerikaiaknál. Ez jellemző az emberiség egész történelmére. Mindazonáltal azt is látjuk, hogy az öröm és a fájdalom kikerülhetetlen különbségeivel együtt mindig ott volt az enyhítésükért folytatott küzdelem. A történelem minden szakaszában ezrével születtek olyan férfiak és nők, akik keményen dolgoztak azért, hogy megkönnyítsék másoknak az életen való átkelést. És milyen messzire jutottak? Csak annyit tehetünk, hogy a labdát az egyik helyről a másikra ütjük. Megszüntetjük a fájdalmat a fizikai síkon, és az megjelenik mentális síkon…A mi beszédeink a millenniumról (A Millenniumról itt Isten ezeréves birodalmának eljövetelét érti, mint a Bibliából levezetett elképzelést. – szerkesztő) kisiskolás történeteknek nagyon szépek, de annál semmivel sem jobbak. Az összes nemzet, amely a millenniumról álmodik, azt is gondolja egyben, hogy a világ nemzetei közül ő húzza majd a legnagyobb hasznot belőle. Ez az ezredév csodálatosan önzetlen ideája!
Nem tudjuk boldogsággal gazdagítani ezt a világot, hasonlóképpen fájdalmat sem tudunk hozzáadni. A Földön megjelenő öröm és fájdalom energiáinak összessége mindvégig ugyanaz marad. Mi csak egyik oldalról a másikra tologatjuk, majd vissza, ám összességében nem változik, hiszen természete, hogy ugyanannyi maradjon. Ez az apály és dagály, felkelés és lenyugvás a világ természetében rejlik, s ugyanolyan logikátlan lenne ezt tagadni, mint azt kijelenteni, hogy élhetünk halál nélkül. Ez teljes képtelenség, hiszen az élet fogalma magában foglalja a halált, s az öröm képzete magában foglalja a fájdalmat. A lámpa folyamatosan égeti magát, ebből áll az élete. Ha élni akarunk, minden pillanatban meg kell halnunk ezért. Az élet és a halál csupán különböző kifejezései egyazon dolognak, más nézőpontból tekintve: ugyanannak a hullámnak a megszületése és eltűnése, az a két folyamat alkotja az egészet. Van, aki az eltűnés oldalát veszi észre és ettől pesszimistává válik, más a születés oldalát tekinti, és optimistává lesz…
…A következő elgondolás, amit megvizsgálunk, az egyenlőségé. Ezek a millenniumi elképzelések hatalmas munkára ösztönző erők…
…Igazi egyenlőség sohasem volt, és soha nem is lehet a Földön. Hogyan is lehetnénk mindannyian egyenlőek itt? Ez a megvalósíthatatlan egyenlőség teljes halált jelent. Mi teszi a világot azzá, ami? Az elveszített egyensúly. A káosznak nevezett eredeti állapotban tökéletes egyensúly uralkodik. Hogyan születnek meg akkor az univerzum teremtő erői? A küzdelem, a verseny és a konfliktus révén. Tételezzük fel, hogy az összes anyagrészecske egyensúlyban van. Lenne akkor bármiféle teremtési folyamat? A tudományból világos számunkra, hogy ez lehetetlen. kavarjunk fel vizet egy edényben, és az találjuk, hogy a víz minden részecskéje megpróbál ismét nyugalmi helyzetbe kerülni, s egyik a másiknak ütközik. Ugyanígy a világegyetemnek nevezett összes jelenség, minden világban lévő dolog azért küzd, hogy ismét visszakerüljön a tökéletes egyensúly állapotába. Ismét zavar keletkezik, amiből újra keveredés és teremtés születik. Az egyenlőtlenség a teremtés valódi alapja, ugyanakkor az egyenlőség eléréséért küzdő erők éppen úgy szükségesek a teremtéshez, mint azok, amelyek elpusztítják. Az abszolút egyenlőség – amely a szemben álló erők tökéletes egyensúlyát jelenti minden síkon – sohasem lehetséges ebben a világban. Mielőtt elérjük ezt az állapotot, a világ alkalmatlanná vélik bármiféle életre, és senki sem létezne benne. Ezért hát úgy találjuk, hogy az ezeréves birodalom és az abszolút egyenlőség elképzelései nem csupán lehetetlenek, de ha megpróbáljuk kivitelezni őket, akkor bizonyosan elvezetnek a pusztulás napjához. Mi tesz különbséget ember és ember közt? Leginkább a tudati szinten meglévő különbség. Manapság csak egy elmebeteg állítja, hogy mindannyian ugyanazokkal a szellemi képességekkel jövünk a világra. Különböző adottságokkal születünk, nagyobb vagy kisebb dolgokra hívatott emberekként, és nincs menekvés ettől a születés előtt meghatározott feltételtől. Az amerikai indiánok évezredekig éltek ebben az országban, amikor az önök őseinek egy csapata a földjeikre érkezett. Micsoda változást hoztak az ország küllemében! Miért nem fejlődtek és építettek városokat az indiánok, ha mindenki egyenlő? Az önök őseivel egy másfajta szellemi erő érkezett e földre, más múltbéli benyomások jöttek, amelyek megvalósultak és megnyilvánultak. A teljes különbségnélküliség: halál. Ameddig ez a világ tart, lesz és lennie kell differenciálódásnak, és a tökéletes egyenlőség ezeréves birodalma csak akkor fog elérkezni, amikor a teremtés egy ciklusa véget ér. Azelőtt nem lehet egyenlőség. A millennium megvalósításának eszménye ennek ellenére hatalmas ösztönző erő. Éppen úgy, ahogy az egyenlőtlenség szükséges magához a teremtéshez, úgy az egyenlőtlenség korlátok közé szorításáért vívott küzdelem is nélkülözhetetlen. Ha nem küzdenénk azért, hogy szabaddá váljunk és visszajussunk Istenhez, akkor teremtés sem lenne. E két erő közötti különbség az, ami meghatározza az emberek indítékainak természetét. Ezek a munkára serkentő erők mindig jelen lesznek, s közülük egyesek a rabság, mások a szabadság felé vezetnek bennünket.
E világ bonyolult gépezete szörnyű mechanizmus: ha belenyúlunk, azon nyomban elkapja a kezünket és elvesztünk. Mindannyian azt gondoljuk, hogy ha elvégzünk egy bizonyos kötelességet, utána megnyugvásban lesz részünk, ám még mielőtt egy részét megtennénk eme kötelességnek, máris egy újabb vár ránk. Mindannyiunkat magával vonszol ez a hatalmas, összetett világgépezet. Csupán két kiút van ebből. Az egyik az hogy feladjuk e gépezettel való mindennemű foglalatosságunkat, az csak hadd menjen tovább, mi pedig félreállunk, feladva minden vágyunkat. Ezt nagyon könnyű mondani, de szinte lehetetlen megtenni. Nem tudom, hogy vajon húszmillió ember közül egyetlen is képes-e megtenni.
A másik út az, hogy belemerülünk a világba, és megtanuljuk a munka titkát. Ez a karma-jóga útja.  Ne szálljunk ki a világ gépezetének kerekei közül, hanem maradjunk benne, és tanuljuk meg a munka titkát. Azáltal, hogy megfelelő munkát végzünk a világban, lehetséges kijutnunk belőle.
Láttuk tehát, hogy mi a munka: a természet alapjának része, ami szakadatlanul folytatódik. Azok akik hisznek Istenben, jobban megértik ezt, mert tudják, hogy Isten nem olyan tehetetlen lény, akinek szüksége lenne a mi segítségünkre. Bár a világegyetem működése soha nem fog szünetelni, a mi célunk a szabadság, az önzetlenség, és a karma-jóga szerint ezt a célt a munkán keresztül elérnünk. Minden olyan elképzelés, hogy tökéletesen boldoggá tegyük a világot, alkalmas lehet ösztönző erőnek a fanatikusok számára, de tudnunk kell, hogy a vakbuzgóság ugyanannyi rosszat, mint jót hoz magával. A karma jógi azt kérdezi, hogy miért kívánunk egyéb motivációt a munkára, mint a szabadság velünk született szeretetét. Haladjuk meg az általános világi önzéseket. A munkához megvan a jogunk, de nem annak gyümölcseihez. Az ember képezheti magát, hogy megtanulja és gyakorolja ezt, állítja a karma-jógi. Amikor a cselekedet ideájának részévé válik, akkor semmilyen ösztönzést sem fog kívül keresni. Tegyünk jót azért, mert nagyszerű dolog jót tenni. Aki azért végez munkát, hogy a mennyekbe jusson, bilincsbe veri magát, állítja ő (karma-jógi).Minden olyan munka, amit akár a legkisebb ösztönző szándék vezérel, ahelyett hogy szabaddá tenne, még inkább leláncol bennünket.
Az tehát az egyetlen módja, hogy a munka minden gyümölcséről lemondjunk, ha nem kötődünk hozzájuk. Legyünk tisztában azzal, hogy ez a világ nem azonos velünk, és mi sem vagyunk azonosak a világgal. Tudjuk, hogy valójában nem a test vagyunk, s hogy igazából nem mi dolgozunk. Mi az Önvaló vagyunk, örök nyugalomban és békében. Miért is kellene, hogy bármi kössön bennünket? Nagyon helyes azt állítani, hogy tökéletesen mentesnek kellene lennünk a ragaszkodásoktól, de mi ennek a módja? A minden hátsó szándék nélkül végzett munka elszakít egyet a már létező láncszemek közül, ahelyett, hogy újat kovácsolna. Minden jó gondolat, amit anélkül küldünk a világba, hogy viszonzást várnánk, elraktározódik a világban, és elszakít egy láncszemet, egyre tisztábbá téve bennünket, mígnem mi leszünk a legtisztábbak a halandók közül. Ez azonban meglehetősen ábrándosnak és túlságosan filozofikusnak tűnhet, inkább elméletinek, mintsem gyakorlatiasnak. Sok vitairatot olvastam a Bhagavad Gíta ellen, és közülük több azt állította, hogy ösztönzés nélkül nem vagyunk képesek dolgozni. Sohasem láttak még önzetlen munkát, kizárólag ha az a fanatizmus befolyása alatt állt, ezért beszélnek így.
Végezetül hadd ejtsek néhány szót egy olyasvalakiről, aki valóban gyakorlatba ültette a karma-jóga tanítását. Ez az ember Buddha. Ő az egyetlen, aki valaha is tökélyre vitte ezt a gyakorlatban. A világ össze prófétája, Buddha kivételével, kívülről kapott ösztönzést az önzetlen cselekedetre. A világ prófétáit – egytől az egy kivételtől eltekintve – két csoportra oszthatjuk: az egyik csoport tagjai azt állították, hogy ők Isten földre szállt megtestesülései, a másik csoport képviselői pedig azt, hogy ő Isten küldöttei csupán. Mindkét esetben kívülről érkezik a munkára való ösztönzés, és kívülről várják a jutalmat, bármilyen emelkedett spirituális nyelvezetet használnak is. Ám Buddha az egyedüli próféta, aki a következőket jelentett ki: “Nem törődöm azzal, hogy megismerjem az Istenről alkotott különböző elméleteiteket. Mi értelme megvitatni az összes bonyolult doktrínát a lélekről?
Tegyél jót és légy jó, ez elvezet majd a szabadsághoz és az igazsághoz, legyen az bármiféle.” Életét semmilyen személyes motiváció nem vezérelte, és vajon ki dolgozott nála többet valaha is? Mutassanak nekem egyetlen embert a történelemben, aki olyan magasan szárnyalt, mindent meghaladva. Az egész emberiség csupán egyetlen ilyen jellemet, egyetlen ilyen magasröptű bölcseletet, ilyen széles körű együttérzést termett. Ez a nagyszerű filozófus a legmagasabb rendű bölcseletet hirdette, s mégis a legmélyebb rokonszenvet tanúsította a legalacsonyabb rendű állat iránt is, és soha nem kért önmagának semmit. Ő az ideális karma-jógi, aki teljesen indíték nélkül cselekszik. Az emberiség történelme azt mutatja, hogy ő a legnagyszerűbb ember, aki valaha született, felülmúlhatatlanul az övé a szív és az ész legkiválóbb ötvözete, és a valaha megnyilvánult lelkierővel is ő bírt. Ő volt az első nagy reformátor, ő volt az első, aki ki merte mondani:” Ne azért higgyj, mert létrejött néhány kézirat, ne azért higgyj, mert ez a nemzeted hite s mert gyermekkorodtól fogva ezt hitették el veled! Gondold inkább át az egészet, és ha – miután kielemezted – úgy találod, hogy jót tesz mindenkinek akkor hidd el, éld meg és segíts másoknak is megélni!”
Az dolgozik a legkiválóbban, aki mindenféle indítéktól mentesen munkálkodik, s nem pénz, hírnév vagy bármiféle egyéb hajtja. Amikor valaki képes ezt megtenni, Buddhává lesz, és megszületik benne az a képesség, hogy oly módon dolgozzon, hogy átalakítsa a világot. Ez az ember képviseli a karma-jóga legfőbb eszményét.”

Reklámok

Címkefelhő